Szubverzív részletek

Rainer M. János - Kiállítás megnyitó, Trafó,  2010.

Szubverzív – felforgató, bomlasztó. Felforgató, bomlasztó minden művészi (vagy más) paradigmaváltás. Felforgató és bomlasztó, aki új problémákra új válaszokat, kifejezésükre új nyelvet, új médiumot, sőt új befogadót keres. Talán minden igazi, eredeti művész sui generis felforgató és bomlasztó. Valamit a talpáról a feje tetejére akar állítani, esetleg fordítva, mint Marx Hegelt - és passzolj még egy cigarettát, tette hozzá lazán Bereményi Felforgató Géza Cseh Szubverzív Tamás dalában, felbomlasztva a dialmat világnézet klisényelvét.

A felforgató ab ovo gyanús, és bizonyos körülmények fennállása esetén még gyanúsabb, ha ezt (a valamit) lazán csinálja. Bizonyos körülmények fennállása esetén ab ávó gyanús.

Azt hiszem, leginkább e bizonyos körülmények miatt vagyok most itt. E körülmények között valamely külső instancia – nevezzük például diktatórikus poltikai rendszernek – a saját nyelvi-gondolkodási rendszerében szubverzívnek nyilvánít bizonyos gesztusokat. Aztán a saját normái, intézményes és más magatartásai során bán vele. Rosszabb esetben kezelésbe veszi a felforgatót, jobb esetben kezeli a problémát.

Azok az emberek, akik ezeket a rendszereket létrehozták, nem mindig és nem eleve tekintettek bizonyos gesztusokra felforgatókként. Előfordult, hogy egyenesen segítőikként tartották számon ezeket. A diktatórikus rendszerek ideológusai, politikusai, tábornokai, szellemi segédcsapatai (mert ilyenek is akadtak mindig, nem is kis számban) szélsőségesen deterministák és voluntaristák egyszerre. Uralmuk egyfelől kérlelhetetlen szükségszerűség: Isten parancsa vagy a történelmi haladás kérlelhetetlen logikája ölt intézményi testet benne. Másfelől ők és csakis ők hivatottak arra (egyenesen kötelességük), hogy e parancs/logika munkáját akaratukkal és apparátusaikkal előmozdítsák, felgyorsítsák, esetleg kitalálják és aztán megvalósítsák. Az egyén és gesztusai kizárólag ebben a funkcionális rendben értelmezhetők számukra. A maguk végtelenül behatárolt, ugyanakkor teljességgel korlátlan szabadságán kívül teljességgel érzéketlenek mások más típusú meghatározottságai, akarata, egyszóval öntörvényű szabadsága iránt.

Ez a szélsőséges funkcionális szemlélet vezetett az állandó definíciós problémákhoz. Ahogyan az idő és a Nagy Terv végrehajtása előrehaladt, folyton meg kellett határozni

1. az egyes jelenségek helyzetét ehhez képest

2. és ki kellett találni, hogyan viszonyuljanak hozzá.

Ebben a helyzetben az újdonságok különösen sok fejtörést okoztak. Még többet a kényelmetlen egyének, akik nem átallottak szabadon vitorlázni a már meghatározott fogalmak között. Vagy éppen nem vitorláztak – mondjuk munkások (vagy akárkik) szenvedéseit a Történelem egy korábbi fokán szolidárisan ábrázolni egészen más dolog mint ugyanezt tenni a Terv előrehaladott stádiumában.

Ezt a problémát szemlélteti a következő szövegrészlet:
[...]

A BM III/III. 2/b. alosztálya az ifjúságellenes reakciós erők elhárításával foglalkozott.

Ez a mondat egy informátori jelentésből került át (1:1) az összefoglalóba. „Mészáros” fedőnevű informátor 1966-ban az első magyarországi happeningről írt. Átvett mondatához eredetileg ezt fűzte hozzá:

„Ezt nem befolyásolja az a tény, hogy időnként a rendőrség és a hatóságok bosszantására Kuba-párti tüntetést is létrehoztak belőle, mert a cél és a mögötte csoportosulók lehetnek esetleg hasznosak ott – bár ez is kétséges.” Az értékelő a következőképpen változtatta meg:

 

Ezt követően, a következő tartalmi egységben „szigorította” a definíciót, és tervet készített a kezelésre:

Az első magyar happening itt látható alkotásoktól némileg különböző, de azért talán lehetséges az összehasonlítás.

A definíció első eleme a személyi kör meghatározása. Ki került a látókörbe? Ez jelöli ki a bürokratikus rend azon pontjait, amelyekre a tárgy meghatározásának finom aprómunkája hárul. Mivel az alkotók – Altorjay Gábor és Szentjóby Tamás – és az érdeklődő közönség^[1] egyaránt fiatalok voltak, vagy annak látszottak, a válasz a  generációs metszet.

A következő kérdés a jelenség összevetése a szovjet típusú rendszer normatív önképének vonatkozó szeletével. Eszerint az ifjúság egyrészt fejlődik, éspedig ahogy kell: eszmeileg, politikailag. Másrészt – addig is, amíg kifejlődik? még tovább fejlődik? – aktívan termel (konstruktíve). Első pillanatra kitűnik, amit ezek a fiatalok csinálnak, értelmetlen dolog. Funkcionálisan értelmezhetetlen. Ez már önmagában baj.

A definíció harmadik eleme az eredetkérdés. „Mészáros” – aki maga is részt vett hasonló akciókban – eredeti leírásában rámutatott a gesztus nyugati mintáira. Óvatosan arra is utalt, hogy az ottani térben a dolog funkcionálisan „hasznos” lehet. A nyugati haladó művészeti irányzatokkal való kapcsolat – 1956, sőt a híres művelődéspolitikai irányelvek (1958) után vagyunk! – nem feltétlenül afunkcionális. Persze, sajátos kezelést – mindenekelőtt: ellenőrzést – az is igényel.

Ezúttal azonban nyugati áru ellenőrzés nélkül csúszott át a határon. Ezért bizonytalan a címke felirata. A nyugati polgárok bosszantásában elvégre igazán nincsen semmi funkcionálisan rossz. Sőt. Hasonló a helyzet, gondolhatnánk, a rendőrséggel és a hatóságokkal való összecsapásokal. Gondolhatnánk, ha nem létezne legalább egy csipetnyi testületi szolidaritás. De bizony – és éppen 1968-ban! – a jelek szerint létezett. A III/III-2-b mellőzte informátora óvatos felvetését a hasznosságról.

A vasfüggönyön át zajló szabályozatlan diskurzusokat a posztsztálini időszakban fellazításnak nevezték. Lényege, hogy a látszólag spontán nyugat-keleti áramlások mögött is tudatosság rejlik. Nem kémeket, szabotőröket, szervezkedőket dobnak át, hanem látszólag ártalmatlan szellemi tartalmakat. Művészetet pl., ami azonban nem egy tisztességes táblaképen jelenik meg, mondjuk, amit aztán látok. Hogy mi van rajta. Hanem mindenféle mást, vagy itt van ez az ember, aki beássa magát egy kertben, ami nem is az övé, és ottan gépel. Azért teszik, hogy megbontsák, fellazítsák az ifjúság – fejlődés – eszmeileg-politikailag – alkotómunka funkcionális rendjét.

A pontos definíció a kezelés kulcsa. Rendelkezésre áll a fogalmi rendet leképező bürokratikus rend (ifjúsági szervezet, pártszervezet, lektorátus, alap, zsüri, helyi tanács ipari és kereskedelmi osztálya, végsőleg III/III-2-b meg ami utána következik), bürokratikus gyakorlat (irányelvek, kommentárok, 3T, kegypolitika, végsőleg intézkedési terv: károshatáscsökkenteni, ellenőrzés alá vonni, bomlasztani, megakadályozni stb.), nevelő nyilvánosság (ha elengedhetetlen – sajtó, megfelelő eligazítás után).

A hatvanas évektől a felforgatóknak itt nálunk voltaképp szerencséjük volt. Csak félkatonai nyelven beszélgettek róluk félsötét irodákban: fellazítók szolgálatáról, ellenzéki-ellenséges elemek befolyása alá kerültekről. Elküldhették volna őket Recskre is vagy stadionokba gyűjthették volna, hogy aztán nyomtalanul tűnjenek el. Szerencse, csak: köszönjük szépen.

Ma egy csomó fordulat (politikai, ilyen, amolyan) távlatából nézünk a felforgatókra. Megint kísért a bedobozolás gesztusa. Például ahogy a tudomány próbálkozik az ellenállás (resistance), a másként gondolkodás (dissidence) és az ellenzék (opposition) kategóriáival. Meglehet, szükséges és hasznos dobozok ezek. Kicsit azért merevek, kicsit (fél)katonásak. Aki elvitatja a felforgatók bátorságát, úgy általában vitatja tudatosságukat, viszonylagosnak állítja be gesztusaikat, nézetem szerint tájékozatlan és rosszindulatú. De talán fölösleges túlzás lenne partizánhadseregek vízióját tablóra festeni, s az ellen-Csapajev parancsnok lovon ülő alakját Erdély Miklós nemes vonású arcélével ellátni. A művek itt maradtak, velük minden felforgatás hatalom nélküli szabadsága és lazasága. A múltra emlékezhetünk – én ezt javaslom – de nyugodtan el is felejthetjük. A felforgatásra mindig leselkedő veszélyt viszont hiba lenne feledni.

 

 

---