Ion Grigorescu - Felforgató gyakorlatok

Ion Grigorescu

(1945, RO)

Ion Grigorescu egyike azon kevés, számos médiumban alkotó művésznek, akik rendszeresen foglalkoztak a kor tabutémájával: a testtel. Saját teste vált anyaggá és médiummá, mentális képek hordozójává. Performanszai „poszt-happeningekként” értelmezhetőek, melyekben a hangsúly nem az időbeliségre, hanem a fotografikus pillanatra kerül, amely azonban így is performatív jelleggel bír. Munkái, mint a hetvenes és nyolcvanas évek számos más műalkotása, csak jóval később kaptak nyilvánosságot.

 

Választási gyűlés, 1975
6 ff fénykép a 28-as sorozatból, egyenként 20x30 cm
A művész jóvoltából

A tömeget megfigyelő Securitate ügynökökről és a nyugodt, fáradt vagy éppen unott megfigyeltekről készült felvételeket a művész egy bukaresti gyűlés alkalmával titokban készítette.

Election meeting, 1975

 

Beszélgetés Ceauşescuval, 1978
N8mm film / DVD, 7’ 11’’
A művész jóvoltából

Dialogue with Ceauşescu, 1978

A film szövege:

„Ha a nép nem irányíthat, legalább kritizáljon!

Én: Mégis, az elmúlt napokban az emberek elégedettségéről beszélt.

Ceauşescu: Igen, ez a gerjesztett fogyasztás elégedettsége. Néha még a hiány révén is. Azon a területen gerjesztenek szükségletet, ahol leginkább megijed az ember, vagyis az élelemnél. Az ország azonban annyira hierarchizált, hogy azok, akik falun laknak, kiéheztetettebbek kellene legyenek, de ők tudják a legtöbbet elviselni, valamint az ő civilizációjuk, amennyi még létezik belőle, nem az élelmen alapszik, és nem is más szükségleteken, amelyeket manapság ki lehet elégíteni.
Egyszerűen az elmaradottság az, amivel küzdünk, és nem a vidék és a város közötti különbségek kiegyenlítésével fogunk a fejlődés útjára lépni. Csupán objektív, gazdasági törvényszerűségekről van szó.”

Én: Ezek az „objektív törvényszerűségek” a leegyszerűsített spekulációk szüleményei, miszerint a proletariátus, a helyzet kizsákmányoltja, arra szánatott, hogy véget vessen a kizsákmányolásnak és kezébe vegye az irányítást, azonban most megváltozott a valóság. A proletariátus túl sok szálon kötődik a burzsoáziához, ahhoz hogy hogy egyébbel álljon elő, mint a kizsákmányolással.

Ceauşescu: Mi vetettünk véget a termelési eszközök magánkézben való birtoklásának.

Én: Nem tettek mást, mint arrébb tolták személyiségük burzsoá, materialista oldalát. A kizsákmányolás jóval bonyolultabb ennél: 1978 március 2-án reggel 8 órakor láttam két nőt, akik egy sárral teli kukát toltak – ehhez jött még, hogy aznap két-háromszor útba ejtettem az elnöki palotát, ahol a milicia a koldusgyerekeket a fülüknél fogva rángatta. Nagyon magas a női bűnözés aránya – elszegényedésről beszélhetünk. Persze nem létezik magántulajdon, csak a „Carpati” tröszt az épületeivel, műhelyeivel és gépeivel, meg ott vannak a törvények, amelyek a tröszt kényére-kedvére szolgáltatják ki a vállalkozásokat: rengetegen rabszolgaként dolgoznak a trösztben, nem mintha nem részesülnének a javaiban, de egy egész életre adják-veszik őket. Az életük birtoklása alatt a párt saját törvényen kívüli „törvényhozását” értem, titkos és védő nélküli tárgyalásokat, és azt, hogy az így felhalmozott adósságok halálbüntetéshez vezethetnek. Túl sokan járták már meg a börtönt.

Ceauşescu: Csak kevesen állnak ellen a változásnak!

Én- Csupán olyan nyilatkozatok hangzanak el a szegénységről, mint: „nem lehet csodát tenni egyik napról a másikra” (Brassó, 1977) és „1938-hoz képest”. A költők csupán az éjjel végbement csodákat éneklik meg. Ez egy átvert nép! A mi párbeszédünk, a párbeszéd általában azért szükséges, mert mégis létezik egy igazság és egy tudomány, amivel a társadalmi realitásokat elemezni lehet.

Ceauşescu: Románia a nemzetközi gazdasági kapcsolatok szorításában vergődik, a magasan fejlett országok nyomásgyakorlásától, hiteleitől és válságaitól függ.

Én: Ha valódi forradalom zajlott volna itt le, nem ismételtük volna meg a többi kapitalista ország által bejárt utat: fejlődés, termelés, áru, felhalmozás, befektetések.

Ceauşescu: Egyedi kísérletet végzünk, egyedi feltételek között, ahol az anarchia maga működik együtt a tervezéssel, a „fejlődés” pedig nem a kapitalista fejlődés. Amiként lehet, hogy a forradalom sem létezett, mivel a várost megfojtotta a mezőgazdaság túlsúlya. A maguk antikapitalista javaslatai (nemet mondani a tőkefelhalmozódásra és a fejlődésre) nemcsak nyomorhoz és általános hanyatláshoz vezetnek, ahogy az a gazdasági elszigeteltségben történne, de figyelmen kívül hagyják még azt is, amit a szocializmus garantál: a stabilitást (amit maguk a fejlődés hiányában álmodnak meg), amit a vállalkozásban való kollektív felelősségvállalás nyújt.

Én: Úgy tűnik az embereknek, hogy maguk az egész mép számára álmodják a kapitalizmust: támogatják a lakások, autók, bútorok, háztartási cikkek tulajdonlását, elárasztják a várost az üzletek. Nagy kapitalistaként viselkednek – ezzel kábítják el követőiket, akik próbálják megérteni, miért tartják mégis kezükben a teljhatalmat: folyton a gazdaságról beszélnek, cégek felülvizsgálatáról, fegyelemről. Maguk a nagyszerű munkáltatók, akik spekulációra szomjaznak egy olyan tőzsdén, amelynek maguk az egyetlen befektetői. Boldogtalannak látják az embereket, miközben bedobják őket a munkaerőpiac és a vásárlóerő centrifugájába – proletárfogyaztókká válnak.

Ceauşescu: Nem értem, hogy maga miért nem látja a minőségi különbséget a mi mai társadalmunk és a magasan fejlett országok társadalma között abból az időből, amikor abban a helyzetben voltak, amiről maga beszél. Nem látja a végbement változást. A szegény parasztság és az ipari és agrár proletariátus a városok széléről és néha egyenesen a központjából, a kizsákmányolás, a háborúk és gazdasági válságok által tönkretett emberek nagy tömege, ma legalább két lépcsőfokkal magasabbra van emelve. Lakótelepen lakik, elfogadható tisztaságban és minimális házi komfort közepette. Ahhoz, hogy az emberek nagy tömegei ide eljussanak, munkát kellett adjunk nekik, más szóval tisztességes jövedelemforrást kellett biztosítsunk számukra, amely lehetővé teszi a társadalmi ranglétrán való előrejutást. Mi a megtisztított és morális gazdaság célja? Igenis gazdasági társadalom vagyunk, amelynek elsődleges értékei az anyagi jellegűek.

Én: Maguk egy kisebbségből nőttek ki – a külvárosiból – és az is maradnak, mert a maguk által megszabott rendszer mindig is magában fog hordozni egy többséget a munkásosztály mellett. Figyelmen kívül hagyták azoknak az embereknek az igényeit, akiket nem érdekelnek a gazdasági erőfeszítések: ők a maguk elképzeléseivel szemben igenis gazdagok. Olyan gazdagság ez, amit maguk nem ismernek, és ami a legrosszabb, öntudatlanul el is pusztítják. Volt anyagi jólét, de most ehetetlen az élelmiszer. Volt társadalmi gazdagság, de most a nép egysége csak egy szlogen. A társadalmi osztályok egysége mélyen megbomlott, a munka visszataszító (pontosabban a körülmények; szokás összekeverni a munkát a munkakörülményekkel). A szolgáltatásokban korrupció tenyész. Általánosságban, a közhangulat antiszociális. Az értelmiség pedig, amelyik az 1960-70-es években az újjászületés küszöbén volt, és ami önmagában véve már társadalmi gazdagságot is jelentett, napjainkban egy tévútra vezetett értelmiség: olyan emberek, akik képesek fejből visszamondani nekik diktált szövegeket. Nem értelmiség ez, és ezáltal a valóságunk jelenségei érthetetlenné váltak, mivel az értelmiségünknek semmi kapcsolata nincs a tömegekkel, akiket egyáltalán nem védenek meg, mivel nem szolidárisak egymás közt, főleg a párttagok, akiket figyelmességekkel kísértettek meg, akik nagy fizetésekhez jutottak, átugorva ezzel az egyetemi tanulmányokat és akikből sokan igazgatók és párttitkárok lettel. Romániában még nincs értelmiség; fura előérzete volt a pártnak, amely azt mondja, „el fog jönni” az „új ember”. Ezért omlik szét minden körülöttünk.

(Ion Grigorescu; translated by Dana Chetrinescu Percec)

 

Post-mortem beszélgetés Ceauşescuval, 2007
Video / DVD, 22'29”
A művész jóvoltából